Ide a pénzt! – USAID-pénzek híján a politikai csalók Brüsszelhez fordulnak

2025. május 06. 14:31

László András terjedelmes írásban reagált Korányi Dávid vádjaira.

2025. május 06. 14:31
null

Mint korábban megírtuk: Korányi Dávid a Politico oldalán jelentkezett egy hosszabb írással. Az Action for Democracy vezetője nemtetszésének adott hangot, amiért a nemrég elfogadott alaptörvény-módosítás lehetővé teszi, hogy felfüggesszék a magyar állampolgárságát annak a többes állampolgárnak, aki Magyarország közrendjére, köz- vagy nemzetbiztonságára veszélyt jelent. (Akinek felfüggesztik az állampolgárságát, az kiutasítható az ország területéről – a szerk.)

A brüsszeli lapban Korányi azzal vádolja a magyar kormányt, hogy ez a lépés nem a nemzetbiztonságot szolgálja, hanem „így akarják elhallgattatni az ellenkező véleményeket”. A terjedelmesebb írásban rámutatott, hogy akár az ő állampolgárságát is felfüggeszthetik, majd felidézte, hogy korábban a jobboldali sajtó többször is foglalkozott a különböző ügyeivel, 

ami szerinte támadás volt a személye és az Action for Democracy ellen.

Ezután Korányi Magyarországot Oroszországhoz és Kínához hasonlította, illetve amiatt is nemtetszését fejezte ki, hogy a kormány a gyermekek védelme érdekében betiltotta a Pride-felvonulásokat. De a cikkben háborgott azért is, hogy Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból.

A korábban Karácsony Gergelyt és Márki-Zay Péter is támogató Korányi Magyar Pétert is „körbeudvarolta” véleménycikkében. Mint fogalmazott: 

a Tisza Párt vezetője „megtisztítaná a közéletet és fellépne a korrupcióval szemben”.

Végül felszólította az Európai Bizottságot is, hogy lépjen fel a magyar kormánnyal szemben. Korányi Dávid szerint az uniós források feltételrendszerét is frissíteni kellene, hogy a pénzek felett ne a kormány rendelkezzen, hanem azok közvetlenül az önkormányzatokhoz és a civil szervezetekhez jussanak el – olvasható a Politicóban közölt írásban.

Ezt is ajánljuk a témában

Reagált a fideszes EP-képviselő

Korányi cikkére László András, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője és a USAID által finanszírozott magyarországi politikai korrupció feltárásával megbízott kormánybiztos is tollat ragadott, és terjedelmes írásban reagált a vádakra.

László András azzal kezdi, hogy Korányi Dávidnak kulcsszerepe volt abban, hogy 2022-ben óriási mennyiségű amerikai pénzt toltak a magyar baloldal választási kampányába.

Most pedig visszatért, úgy tesz, mintha ő lenne az áldozat és közben pénzért kuncsorog. 

Alig egy év van a következő magyar országgyűlési választásig, de az már most látszik, hogy Korányitól újabb szervezkedésre számíthatunk” – fogalmazott.

A fideszes EP-képviselő szerint „most az az ember játssza az áldozatot, aki arra hozott létre egy szervezetet, hogy dollármilliókat gyűjtsön Soros Györgytől és más nemzetközi pénzemberektől, hogy a demokratikusan megválasztott magyar kormány ellen szervezkedjen”. 

László András hozzáteszi azt is, 

hogy az az ember panaszkodik a demokrácia állapota miatt, aki Amerikában kifejezetten azzal a céllal hozott létre és vezet egy szervezetet, hogy külföldi, köztük magyar választásokba is beavatkozzon.

Az EP-képviselő szerint a helyzet az, hogy Korányi most teljesen nyíltan bejelentette, hogy mindezt újra meg akarja tenni a következő választáson. 

Hallgat a nemzetközi sajtó

A Magyarországot oly gyakran ostorozó nemzetközi sajtó arról valahogy elfelejtette tájékoztatni a közvéleményt, hogy milyen komoly beavatkozás történt a 2022-es választásokkor. Se a törvénytelen külföldi finanszírozásról, se a beavatkozás elfedésére létrehozott szervezeti hálóról nem számoltak be” – jegyzi meg a nemzetközi sajtó hallgatása kapcsán László András, 

aki szerint ez volt a rendszerváltás utáni magyar politikatörténet legsúlyosabb külföldi beavatkozása. 

„Az Állami Számvevőszék teljesen egyértelműen megállapította, hogy Korányi szervezete a magyar törvényeket megsértve dollármilliókat pumpált a baloldal kampányába. Az érintett pártokat meg is bírságolták a magyar hatóságok. Ebből aztán a baloldal választási kampányát irányító hálózat nagyon sok magyar állampolgár adatait vásárolta meg és használta fel különféle, Magyarországon kívül létrehozott cégeken keresztül” – fejtette ki.

Kettős állampolgárság: riogatás

László András szerint nem kevésbé hiteltelen Korányinak a kettős állampolgárok magyar állampolgárságának felfüggesztésével kapcsolatos riogatása. Hiszen korábban éppen a jobboldali parlamenti többség volt az, amely megkönnyítette a kettős állampolgárság megszerzését. Így vált lehetővé, hogy 2010 óta több mint egymillió ember kért és kapott magyar állampolgárságot.

Kevésbé közismert a külvilág számára, hogy az első világháború után Közép-Európa térképét gyakorlatilag teljesen újrarajzolták, aminek következtében Magyarország területének kétharmada a szomszédos országokhoz került. Sokan ezekben az országokban ma is magyarok, magyarul beszélnek és most már magyar állampolgársággal is rendelkeznek. A kettős állampolgárságról szóló törvény megszavazása erkölcsi és gyakorlati értelemben is történelmi pillanat volt. És a magyar balliberális oldal az, amely régóta ellenzi és még kampányoltak is a határon túli magyarok állampolgársága ellen. Magyart magyar ellen fordítottak a határ két oldalán. Ennek fényében több mint képmutatás, hogy Korányi (vagy bárki a baloldalon) egyáltalán felveti az állampolgárság kérdését, sőt, félelemkeltésre használja fel” – magyarázza válaszában az EP-képviselő.

László András szerint egy dolog világos: 

Korányi Dávid, a magyar baloldal, valamint külföldi támogatóik az égvilágon semmit sem tanultak. 

Mint fogalmaz: „A 2022-es hatalmas külföldi beavatkozási botrány ellenére a magyarországi globalisták továbbra is külföldi támogatásért kuncsorognak. Közben pedig követelik, hogy az EU fagyassza be azokat a pénzeket, amelyek az EU hétéves költségvetési megállapodása szerint járnak Magyarországnak”

László András úgy véli: azokat az ál-NGO-kat és szakértőket, akik évek óta szankciókat követelnek Magyarország ellen, szinte mindet Soros Györgyhöz közel álló szervezetek, és uniós intézmények vagy a korábbi demokratapárti amerikai kormányzat pénzelte.

„Az Egyesült Államok külpolitikája gyökeres fordulaton megy keresztül, és ezt nyilván Európában sem tudják figyelmen kívül hagyni. A különböző, NGO-nak álcázott politikai aktivista szervezetek régóta élvezték a baloldali elit által megszállt amerikai kormányzati szervek bőkezű támogatását. Most pedig, amerikai pénz híján, az EU pénzéért könyörögnek. Csakúgy mint Korányi Dávid” – tette hozzá.

Verseny a brüsszeli pénzekért

László András szerint a Brüsszeli pénzek megszerzéséért különösen intenzív verseny lesz, mivel az új amerikai kormány elzárta a USAID-től és az amerikai Külügyminisztériumtól érkező pénzeket.

USAID

Joe Biden elnöksége idején hozta létre a USAID a Közép-Európa Programot, és abból finanszírozták a politikai beavatkozásokat a közép-európai országokban. Ezt a programot mostanra leállították. Marco Rubio külügyminiszter bejelentette az amerikai külügyminisztérium átszervezését, kiemelve, hogy a külügyminisztérium Demokrácia, Emberi Jogok és Foglalkoztatási Irodája „bosszúhadjáratot folytatott a woke-ellenes vezetők ellen, így Lengyelországban, Magyarországon és Brazíliában”. Biden elnöksége alatt Magyarországon a USAID és az amerikai nagykövetség közvetlenül vagy olyan közvetítőkön keresztül finanszírozta a baloldali szervezeteket és médiát, mint például a German Marshall Fund, a Dexis Consulting, a Zinc Network, az IREX, a NED, az NDI, a Magyar Helsinki Bizottság, az Ökotárs Alapítvány, a DemNet stb. Még az utolsó napon, néhány órával Donald Trump elnöki beiktatása előtt is több százezer dollár értékű támogatást jelentettek be a magyarországi baloldali médiának. Korányi szervezete, az Action for Democracy, szintén USAID-pénzek kedvezményezettje volt.

László András válaszában megjegyzi, hogy most, hogy betöltsék a USAID által hagyott finanszírozási űrt, az uniós alapokra fenik a fogukat (mint például a CERV, a LIFE stb.). Apjához hasonlóan Alex Soros is megjelent Brüsszelben, Marta Kos uniós biztossal találkozott.

Akár az USA-ból, akár az EU-ból finanszírozzák őket, bolondok lennénk tétlenül nézni, ahogy ugyanaz a globalista hálózat a 2026-os magyarországi választásokba is beavatkozik. Meg fogjuk védeni a szabadságunkat, Magyarország szuverenitását és a demokráciánkat” – szögezte le.

Nyitókép: képernyőfotó

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
troppauer-humer
2025. május 06. 17:12
"a Tisza Párt vezetője „megtisztítaná a közéletet és fellépne a korrupcióval szemben”. A közéletet éppen ti és hozzátok hasonlók piszkolják be és korrumpálják, Korányi.
Treeoflife
2025. május 06. 16:34
"Korányi Dávid az Action for Democracy vezetője nemtetszésének adott hangot, amiért a nemrég elfogadott alaptörvény-módosítás lehetővé teszi, hogy felfüggesszék a magyar állampolgárságát annak a többes állampolgárnak, aki Magyarország közrendjére, köz- vagy nemzetbiztonságára veszélyt jelent. " Nagyon helyes, hogy fél tőle - talán nem kellene hazaárulónak lenni, és akkor ilyen kérdés fel sem merülne. Az ilyen gazemberek állampolgárságának a felfüggesztésén kívül az országból való kiutasítása sem lenne túlzott lépés - hazaáruló. Örüljön, hogy nem a középkorban él, mert akkor akasztófán végezné.
Felvidéki MAGYAR
2025. május 06. 16:23
Pfejjjj, de rusnya zsidó fizimiskája van ... 🤮
letsgobrandon-2
2025. május 06. 16:00
Korányi ... ennél autentikusabb zsidó fejet csak kibucokban látni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!